Lesikált egészségügyi duplavonal

„Az orvosok hibáztak annak az egy év és tíz hónapos kisgyermeknek az esetében, aki tavaly októberben halt meg a bukaresti Sanador Kórházban” – áll az Orvosi Kamara mostani jelentésében. A belső, kamarai vizsgálat szerint a kisgyermek még ma is élne, ha az orvosok a műtétet követően figyelemmel kísérik az állapotát.
De nem kísérték, ezért a kisgyermek, akinek a műtét közben megsértették az egyik vérerét, belső vérzésben meghalt. A kamara pedig, ahelyett, hogy azonnal kizárta volna az érintett hat orvost, megszavaztak nekik egy írásos ejnye-bejnyét.
Hadd röhögjenek a markukba.
A tragikus eset ismételten jelezte, hogy a magánkórházak felé mutatkozó kiemelt lakossági bizalom szép lassan összeomlik. Mert ami a közkórházakban a beteg iránti gondoskodás, figyelem terén történik, arról az olvasó tucatjával tudna rémtörténeteket mesélni. De hogy már a magánkórházakban se lehessen bízni?
Nem, újabban emésszük meg, hogy nem bízhatunk. És erre csak példa az olasz álorvos közelmúlti esete, aki magánkórházban szabhatta-varrhatta a hölgyeket-urakat. Ha pedig valaki beguglizza a megfelelő román szavakat, akkor tucatnyi malpraxis bukkan elő a romániai magánkórházakból.
Most, közel három évtizeddel a gengszterváltást követően ott tartunk, hogy Romániában a magán egészségügyi intézmények lassan, de biztosan sorra veszítik el a lakosság bizalmát. Pedig bennük bíztunk, szemünk előtt ott lebegett a duplavonal, amelyik mindenkor elválasztja az államit a magántól. Úgy éreztük, ha komolyabb műtét, beavatkozás szükségeltetik, akkor a család, a barátok és a bankhitel seperc alatt megteremti a szükséges összeget, csak az állami fehér istálló ágyába ne zuhanjunk.
Mert a maszek-mítosz Európának ebben a felében még él. Érthető, hisz az, hogy „állami”, Romániában (is) szitokszó.
Most a Sanador, korábban más magánkórházakban történt malpraxis esetek viszont bebizonyították, hogy csendben, de főleg sikeresen leássák magukat az állami szolgáltatás szintjére. Arra az emeletre, ahol úgymond semmi jóra nem számíthatunk, hisz elvégre hosszú évtizedeken át zsáknyi pénzt zuttyintottunk a havi bérből a rendszerbe. De azt láthatatlanul levonták a fizuból.
Hogy miért követik az állami példát a magánkórházak? A válasz egyszerű.
Mert működik. Szerződés az egészségpénztárral, a beavatkozás teljes, vagy részbeni megtérítése, a különbséget majd leperkálja a beteg.
És amúgy rohadtul megvigyorogják a csendben, háttérből, szakmai érdekszövevényre felhúzott, magánkórháznak titulált légvár látványát. Egy kivetítésnél testületileg ön-megbódulnának.
Visszatérve az induló témára, vajon mekkora emberi érzéketlenség – naaagyon finom akartam lenni – trónolhat egy szakmai szervezet soraiban (=Orvosi Kamara), amelyik vállrángatással elintézi egy csecsemő, egy kisgyermek, vagy akár egy idős ember halálát?
Jaj, tévedett a doki, ő is csak ember, nincs felelős, bocsika, szupik vagyunk, mert jól lebaktoltuk a pecsétes irgum-burgum cetlin az orvosokat. Ám a lényeg: egyiküktől sem vonták meg a praxist. Pedig ha nincs szigor, felelősségrevonás, akkor a dolgok hajlamosak elszabadulni.
Vajon, ha valamelyik kamarai korifeus közelije hal meg egy kórházban, akkor is fapofák? A bűnös orvos akkor is megússza?
Ne lepődjenek meg, de szerintem igen. Mert a falkabecsület, az összezárás a hosszú távú atyaisten.

Irházi János

Kategória: Szóvágó

admin


MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Kategoriák